Katona Ági órákig figyelte az érdeklődők arcát, kérdéseit, élményeit, estére pedig megszületett benne az elhatározás, hogy kézműves szappant fog készíteni. Körültekintően járt el, hiszen addig számára ismeretlen alapanyagokat, kémiai fogalmakat és reakciókat kellett megismernie. Talán egy hét telt el, mikor is felhívta barátait bemutatni az első szappankreációkat.
Római kémia
A szappan szó valószínűleg a rómaiaktól ered, ők egy szapó nevű anyaggal tisztálkodtak, bár az is lehet, hogy a keltáktól, akik az állati zsiradékból és a növényi hamuból készített terméket szaipónak nevezték. Az ókori Plinius szerint a szappan készítését a gallok és a germánok találták fel, akik azonban azt nem tisztálkodásra, hanem hajuk sárgítására használták.
Egy biztos, a római birodalomban a fürdők nagyon kedveltek voltak, a szappan mégis nagyon lassan terjedt el, külleme és illata nem volt vonzó, hiszen állati zsírokból főzték nyers alkáliákkal. Inkább tisztítottak és mostak vele. Franciaországban és Olaszországban Kr. u. 1000 körül kezdték meg a szappan ipari gyártását, és a korabeli leírások szerint szörnyű szagok terjengtek ezek környékén a felhasznált állati zsiradékok miatt. Később már inkább házilag állították elő a szappant, hiszen az alapanyag rendelkezésre állt a ház körül. Nagyanyáink az áztatást hamulúggal végezték, a mosás teknőben, a saját készítésű szappannal történt....
(Részlet. A cikk teljes terjedelemben elolvasható : Ma&Holnap folyóirat XII. évfolyam 1. szám)
A Greenexpo Magyarország egyetlen lakossági környezetvédelmi kiállítása, melynek célja, hogy bemutassa, és a nagyközönséggel megismertesse azokat a környezetbarát termékeket, szolgáltatásokat és újdonságokat, amelyekkel tudatosan óvhatjuk saját szűkebb környezetünket.
Itt láthatjátok a standunkat:
Csúcsforgalom a pultnál!
Hírek
Már kapható a Kecsketejes Holdvirág Szappan!
A kecsketejjel készült szappanok használata ajánlott érzékeny és száraz bőrűeknek, ekcémásoknak, valamint pattanással küzdő fiataloknak. Ajánlom azok számára is, akiknek fontos a bőrük egészsége, hidratáltsága, hiszen a kecsketejben olyan ásványi anyagok találhatók, melyek egyeznek a bőrünk védőrétegében található anyagokkal. A szappanok illatmentesek, kellemes krémes habja ápol, és kíméletesen tisztít. Mindennapi használata javasolt egész testfelületre.
Megvásárolható az Ökoverzum boltban,
a Bányász Sporttelepen!
Névnapra születésnapra, pedagógus napra egyedi ajándékcsomagok kézműves szappanokból.
Kerekítő Ölbéli Játékklub Ajkán minden kedden a Bányász Sportpályán 10 órától.
és minden csütörtökön délután 16.30-tól.
Gyertek, kerekítsük együtt a világot!
..." Amiként a fény és megtörik egy-egy tárgyon, a szitakötőhöz kapcsolódó archetipikus erők is valtoznak a körülményektől függően...
A szitakötő ... mint az új fény és öröm jelképe...
A szitakötök visszatükrözik és felhasználják a napsugarat és a fényt. A fény a nap folyamán folyamatosan valtozik, mint ahogy szitakötő is keresztülmegy a maga átváltozásan... A szitakötő arra figyelmezteti az embert, hogy ő maga is fény, és sokféle hatékony módon tükrözheti a fényt, ha akarja. " Legyen világosság!" - igy ösztökéli az isten is az embert, hogy használja a kreatív képzeletet mint élete egyik hajtóerejét. Ez is része a szitakötő tanításának..."